Sárkánykirály

Élt egyszer egy király Dániában, aki feleségül vette a szomszédos ország
királylányát. Szép volt a fiatal királyné, olyan szép, hogy a napra lehetett nézni,
de rá nem. Szépségével csak jósága vetélkedett. Nem mehetett el szegény, beteg,
öreg a palotája előtt, hogy jó szóval, ízes étellel ne enyhítette volna búját-baját.
szerencsés volt a házasságuk, kívánni se lehetett jobbat. Csak egy bánat zavarta
meg a boldogságukat: az, hogy a királynénak nem lehetett gyermeke. Búsult a
király, de még jobban búsult a királyné.
Egyszer, amikor a királyné gondolataiba merülve sétálgatott a palota
kertjében, a hétszázhetvenhét rózsatővel övezett ösvényen, egy öregasszony
lépett elébe, és megszólította:
- Miért szomorkodsz, szépséges királyné?
A királyné felnézett rá, és nagyot sóhajtott:
- Úgysem tudnál rajtam segíteni, hiába mondanám el a bánatomat –
felelte.
Az öregasszonynak olyan szép szeme volt, hogy a királyné hamarosan
felengedett, gondolta, hátha a segítségére lesz, és így lassan rendre elmesélte
boldog házasságát s a nagy csalódást, hogy nem lehet gyermekük.
A csillogó szemű öregasszony végighallgatta a királyné panaszát, aztán
így szólt:
- Felséges királyné, ne szomorkodj, hanem hallgasd meg a tanácsomat, és
bízzál bennem, majd én segítek rajtad, de csak akkor, ha megfogadod, amit
kérek tőled. Estefelé, amikor a nap utolsó sugarait veti kerted rózsáira, vigyél ki
egy tálat a kert északnyugati sarkába, és tedd le a földre, lefelé fordítva. Reggel,
mihelyt a nap felkelt, emeld fel a tálat. Két rózsát találsz majd alatta, egy pirosat
meg egy fehéret. Ha megeszed az egyiket, gyereked fog születni.
- Igaz, amit mondasz? Gyerekem lesz? - kérdezte boldogan a királyné. –
Fiam?
- Választhatsz – felelte az öregasszony. – Ha a piros rózsát eszed meg,
fiad lesz. Ha a fehér rózsát, lányod születik. De mind a kettőt nem választhatod.
Csak az egyiket szabad lenyelned, ne felejtsd el.
A királyné fogadkozott, hogy úgy tesz, ahogy az öregasszony mondta.
Reggel, mihelyt a nap felkelt, kisietett a kertbe, felemelte a tálat, és ott volt a két
rózsa, a piros meg a fehér. De nem tudta eldönteni, melyiket válassza. Lehajolt a
piros rózsáért. „Fiam születik – gondolta -, de hátha háború tör ki, mire felnő. És
ha elesik a háborúban, akkor megint csak nem lesz gyermekem. Okosabb, ha
mégis a fehér rózsát választom. A kislány otthon marad majd velem egy ideig,
később férjhez megy, és egy másik országban királyné lesz. Talán sohasem
látom többet.” Felvette hát a fehér rózsát, de aztán mégis a pirosra esett a
pillantása. „Hiszen ikreim is születhetnek” – gondolta hirtelen. S elfeledkezve az
öregasszonynak tett fogadalmáról, mind a két virágot mohón megette.

Úgy történt, hogy a király abban az időben éppen háborúban volt, és
nagyon megörült, mikor a királyné tudatta vele, hogy nemsokára gyerekük lesz.
Ámde mikor eljött az az idő, a királynénak nem fia született, nem is lánya,
hanem félelmetes sárkányt hozott a világra. s alighogy megszületett a szörny,
besurrant a kamrába az ágy alá, ott ütötte fel a tanyáját.
Telt-múlt az idő, aztán egyszer levél jött a királytól, hogy hamarosan
hazatér. Amikor a király kocsija a palota elé érkezett, és a királyné a férje elé
sietett, előbújt a sárkány, és üdvözölni akarta a királyt. A kocsi elé pattant,
nagyot ugrott, és így kiáltott:
- Isten hozott, édesapám!
- Mi a csuda! – mondta a király. –Hogy lehetek én a te apád?
- Az vagy, bizony – mondta a sárkány -, de ha nem fogadsz el fiadnak,
elpusztítalak téged is meg a palotádat is.
Így hát a király kénytelen-kelletlen elvállalta, hogy a sárkány az ő fia.
Mikor bementek a palotába, a királyné bevallotta, hogy s mint esett a dolog, mit
tanácsolt neki az öregasszony, és azután hogyan vétett a fogadalma ellen.
Néhány nap múlva összegyűltek a király hű emberei, hogy megünnepeljék
uruk szerencsés győzelmét és hazatérését. Ekkor előjött a sárkány is, és azt
mondta:
- Apám, szeretnék megházasodni!
- Ej – csodálkozott a király –, csak nem hiszed, fiam, hogy akad olyan
lány, aki hajlandó feleségül menni hozzád?
- Márpedig, ha nem szerzel nekem asszonyt – felelte a sárkány -,
mindegy, hogy milyet, fiatalt vagy öreget, szegényt vagy gazdagot, kicsit vagy
magas termetűt, akkor elpusztítalak a palotáddal együtt.
Így aztán a király levelet írt a világ minden tájára, valamennyi ismerős
uralkodónak, hogy szeretné megházasítani a fiát. Jött is egy szép
királykisasszony, de furcsállotta, hogy a lakodalom napjáig nem láthatja
vőlegényét. Csak az utolsó pillanatban került elő a sárkány, amikor már
elkezdődött a szertartás. Odaállt a menyasszonya mellé, de az sikoltozva,
kétségbeesve elszaladt, s futton futott hazáig a rémülettől. Így hát nem lett
semmi a házasságból.
Telt-múlt az idő. Elérkezett a király születésnapja. Mikor mindnyájan az
asztalnál ültek, a sárkány újra előállt a kívánságával:
- Apám, szeretnék megházasodni!
- Ugyan már! Hol van olyan lány, aki hozzád menne feleségül? – felelte
haragosan a király.
- Márpedig, ha nem szerzel nekem asszonyt – felelte a sárkány -,
mindegy, hogy milyet, fiatalt vagy öreget, szegényt vagy gazdagot, kicsit vagy
magas termetűt, akkor elpusztítalak a palotáddal együtt.
Mit tehetett a szegény király, megint leveleket írt a világ minden tájára,
hogy szeretné megházasítani a fiát. Jött megint egy szép királyleány messze
országból. Ő sem láthatta a vőlegényét a lakodalom napjáig, s vele is ugyanaz

történt, hogy amikor a szertartás alatt meglátta a vőlegényét, futton futva
elmenekült, és nem is látták többet.
Nemsokára a királyné születésnapját ünnepelték. Mikor már
valamennyien az asztalnál ültem, bejött a sárkány, és így szólt:
- Apám, szeretnék megházasodni!
- Nem tudok neked több feleséget szerezni – felelte a király. – A két
hatalmas uralkodó, akik a lányukat feleségül szánták neked, megharagudott a
kudarcért, és háborút akar indítani ellenem. Mitévő legyek?
- Csak jöjjenek – mondta a sárkány. – Amíg kedvemben jársz, akár tíz
hatalmas király is jöhet ellened, s nem lesz bántódásod. De ha nem szerzel
nekem asszonyt – felelete a sárkány -, mindegy, hogy milyet, fiatalt vagy öreget,
szegényt vagy gazdagot, kicsit vagy magas termetűt, akkor elpusztítalak a
palotáddal együtt!
A király nem ellenkezett tovább, de majd megszakadt a szíve bánatában.
Volt neki egy öreg juhásza, aki egy kis kunyhóban lakott az erdőben, és volt
annak egy lánya. Elment hát hűséges szolgájához a király, és megkérdezte tőle:
- Mondd, kedves juhászom, öreg barátom, nem adnád a lányodat a
fiamhoz feleségül?
- Nem tehetem, felséges uram – felelte a juhász. – Nekem csak ez az
egyetlen gyermekem van, aki öreg napjaimra gondomat viselje; mi lenne
belőlem, ha ő is világgá szaladna, mint a királykisasszonyok? Ha meg kitartana
felséged fia mellett, akkor egy életre boldogtalan lenne. Ilyen nagy bűnt én nem
vehetek a lelkemre.
A király azonban nem tágított, és az öreg juhász kénytelen volt
engedelmeskedni. Elmondott hát mindent a lányának.
A juhász lánya nagyon elszomorodott. Nekiindult az erdőnek,
gondolataiba merülve. Ahogy így mendegélt, találkozott egy öregasszonnyal,
aki vadalmát és szedret szedett az erdőben. Piros szoknyát, kék ujjast viselt,
szeme okosan, melegen csillogott.
- Miért búsulsz? – kérdezte a lánytól.
- Okom van rá – felelte a lány -, hidd el nekem, öreganyám. De hiába
mondanám el, úgysem tudsz rajtam segíteni.
- Hátha tudnék – felelte az öregasszony. – Meséld csak el, miért vagy
ilyen szomorú. Talán segíthetnék rajtad.
A lány könnyen ráállott, megnyugtatta az öregasszony szeme csillogása.
- Ha megfogadod a tanácsomat, akkor megmenekülhetsz – mondta az
öregasszony -, figyelj rám. Az esküvő napján végy magadra tíz inget. Ha nincs
annyi inged, kérj kölcsön. Aztán szerezz egy köcsög lúgot, egy köcsög édes tejet
és egy nyaláb vesszőt. Esküvő után hívd el az uradat a fürdőbe. Amikor vetkőzni
kezdtek, hogy megfürödjetek, azt kéri majd a sárkány, hogy vesd le az ingedet.
Mondd neki, hogy megteszed, de ő meg vesse le a bőrét magáról a kedvedért.
Meglátod, megteszi. Valahányszor arra kér, hogy vessed le az inget, te ismételd
meg a kérésedet: ő meg vesse le a bőrét. Utoljára ő is kibújik a tizedik bőréből,

te még mindig egy ingben leszel, és akkor tehetsz vele, amit akarsz, mert az
utolsó bőrével együtt kiszáll belőle minden erő. Akkor vágj rá a lúgba mártott
vesszőnyalábbal, s aztán füröszd meg az édes tejben. Bugyoláld be a kilenc
ingedbe, vedd a karodba. Meglátod, nem lesz hiábavaló a küzdelmed.
A lány megköszönte szépen a tanácsot, de azért így is aggódva várt a
lakodalom napját. Végre elérkezett az is. Két udvarhölgy jött a lányért, aranyos
hintón. Pompás menyasszonyi ruhába öltöztették, ragyogtak rajta az ékszerek,
úgy vitték fel a palotába. Megkezdődött a szertartás. A sárkány melléje állt,
összeadták őket. A nagy menyegző után azt kérte a leány, hogy férje kísérje őt el
a fürdőbe. Hogy a sárkány beleegyezett, a menyasszony egy köcsög lúgot, egy
köcsög tejet kért a konyhán és egy nyaláb vesszőt. A konyhai népség nagyot
nevetett a kérésen, afféle buta babonának tartották, de a király megparancsolta,
hogy teljesítsék a lány kívánságát. Meg is kapott mindent. Akkor gyorsan
magára vett kilenc inget, és így a rajta levővel együtt tíz inge volt.
A fürdőben azt mondja neki a sárkány:
- Vesd le az ingedet, asszonykám, fürödjünk meg!
Ő meg így felelt:
- Sárkánykirály, te meg vesd le a bőrödet a kedvemért!
A sárkány kibújt a legkülső bőréből, a leány meg levetett egy inget
magáról.
- Vesd le az ingedet, asszonykám! – mondta megint a sárkánykirály.
- Sárkánykirály, te meg vesd le a bőrödet a kedvemért!
Így ment ez, míg csak a lány a kilenc inget le nem vette, a sárkány pedig
valamennyi bőrét. Akkor a sárkány csakugyan erőtlenül elnyúlt a földön, a lány
meg összeszedte a bátorságát, és jót vágott az urára a lúgba mártott
vesszőnyalábbal, aztán, amilyen gyorsan csak tudta, megfürdette az édes tejben,
bebugyolálta a kilenc ingébe, karjába vette és altatgatta. Maga is elszunnyadt,
ám egyszerre csak arra ébredt, hogy a sárkány gyönyörű királyfivá változott,
Nem volt a királynál boldogabb ember a földön, amikor daliás fia s a szép
juhászlány elébe járultak. Hívatta tüstént a királynét s az egész udvart.
Mindnyájan ujjongva kívántak boldogságot a fiatal párnak. Akkor aztán nagy
pompával, vigassággal megtartották az új lakodalmat. A király és a királyné azt
sem tudta, hogyan járjon a fiatalasszony kedvében, annyira megszerették, amiért
a fiukat az átoktól megváltotta.
A fiatal királyné nem sokkal azután gyereket várt, de akkor is éppen hadat
üzent az egyik szomszédos király, és Sárkánykirály az apjával együtt elment a
csatába. A fiatal királyénak közben két szép fia született. Volt az udvarnál egy
vitéz, akit csak úgy hívtak: a vörös lovag. Őt bízták meg, hogy vigye el a levelet
a királynak, amelyben tudatják vele a két fiú születését. Elindult a vörös lovag,
ment is egy darabig, de akkor felbontotta a levelet, és azt írta bele, hogy a
Sárkánykirály felesége fiúk helyett kutyakölyköket szült.
Amikor a Sárkánykirály megkapta a levelet, nagyon elszomorodott. Azon
talán nem csodálkozott volna, ha sárkányporontyoknak ad életet a felesége, de

ezt sehogyan sem értette. Válaszában mégis azt írta, hogy hagyják életben a
kiskutyákat, amíg hazaér, a feleségére pedig nagyon vigyázzanak.
Ezt a levelet is a vörös lovagra bízták. De a lovag, alighogy útnak indult
hazafelé, ezt a levelet is felbontotta, s újat írt helyette, amelyben azt parancsolta
a Sárkánykirály nevében, hogy a fiatal királynét veszejtsék el a gyerekeivel
együtt.
Az öreg királyné nagyon szerette a menyét, s nem tudta, mitévő legyen.
Sehogyan sem tudta rászánni magát, hogy a fiatal királynét és az unokáit
elveszítse. Ezért a két gyereket egy dajka gondjaira bízta, abban a reményben,
hogy a király, ha otthon lesz, majd jobb belátásra tér. A fiatal királynét meg
ellátta pénzzel és elemózsiával, és elküldte, hogy bujdosson egy ideig a sűrű
erdőben.
Már második napja vándorolt az erdőben a fiatal királyné, amikor
elérkezett egy nagy hegy lábához. Széjjelnézett, de nem volt más választása,
felkapaszkodott a hegyre, anélkül, hogy közben megpihent volna. Három pad
volt a hegy tetején. Leült a középsőre, két kezében két piros almával, s azokat
nézegette, mert a két fiára emlékeztették. Egyszerre két nagy madár szállt le a
két üres padra, jobbról-balról. Az egyik daru volt, a másik hattyú. Elég közel
ültek a királynéhoz, s ő egyik almát a darunak, másikat a hattyúnak a csőrébe
tette. És láss csodát! A két madár egyszerre átváltozott herceggé, de olyan
szépségesen szépek voltak, hogy ahhoz foghatót még a világ nem látott. A
hegyen pedig olyan gyönyörű várkastély termett, amilyet elképzelni is nehéz.
Volt ott szolgahad, istállók, arany, ezüst, minden, ami csak kell.
A két herceg ugyanis elvarázsolt herceg volt, és csakis a királyné válthatta
meg őket azzal, hogy a két almát, édesgyermekei emlékére, nekik adta jó
szívvel.
A fiatal királyné ott maradt a várkastélyban Hattyúkirállyal meg
Darukirállyal, akik mind a ketten feleségül akarták venni, mert hiszen mind a
kettőjüket ő váltotta meg.
Közben hazaérkezett Sárkánykirály a csatából, és keresni kezdte a
feleségét.
- Szép dolog – mondta az öreg királyné haragosan -, amit parancsoltál.
Hát már azt is elfelejtetted, milyen nyomorúságtól váltott meg téged a
feleséged? Hogy is vihetett rá a lelked akkora gonoszságra?
A Sárkánykirály értetlenül hallgatta a szidalmakat. Hogyan is érthette
volna azt, amit az anyja mondott, amikor ő azt parancsolta, hogy vigyázzanak a
feleségére.
Addig-addig beszéltek a dologról, míg kiderült a vörös lovag álnoksága.
Be is vallott mindent, de most már hiába. Sárkánykirálynak majd meghasadt a
szíve, úgy vágyakozott szépséges hű felesége után, s a bánata még nagyobb lett,
mikor megtudta, hogy két szép fia is volt.
Az öreg királyné végül megnyugtatta:

- A fiaid jó helyen vannak, felőlük nyugodt lehetsz. Egy dajkára bíztam
őket, de hogy az asszonyoddal mi történt, azt nem tudom. Amikor megérkezett a
levél, felpakoltam elemózsiával, elláttam pénzzel, és elküldtem a sűrű erdőbe,
hogy boldoguljon, ahogy tud. Azóta nem hallottunk róla.
A király megparancsolta, hogy hozzák vissza a gyerekeket a dajkától, és
nekivágott az erdőnek, hogy megkeresse a feleségét.
Harmadik napja vándorolt már, kereste, kutatta feleségét mindenfelé, de
hiába. Végül elért az erdei várkastélyhoz. Útközben mindenkitől megkérdezte,
nem láttak-e arrafelé egy fiatal asszonyt. De senki se látta.
A kastélyhoz érve azt gondolta a Sárkánykirály, hogy bemegy, megnézi,
miféle hatalmas úr lakik ott. Ahogy belépett a kapun, rögtön megpillantotta a
feleségét.
A fiatal királyné is nyomban észrevette Sárkánykirályt, de félt, hogy azért
jött utána, mert el akarja pusztítani. Így aztán gyorsan elszaladt, s amilyen
gyorsan csak tudott, eltűnt a király szeme elől. Helyette Hattyúkirály és
Darukirály lépett elő, és szíves szóval fogadták Sárkánykirályt, elbeszélgettek
vele, és egykettőre összebarátkoztak. Meg is hívták, maradjon ott ebédre náluk.
- Ha jól tudom, van itt egy szép, fiatal asszony is – puhatolózott
Sárkánykirály.
A hercegek buzgón bólogattak, s elmesélték, hogyan szabadította meg
őket a varázslattól az a fiatal asszony.
- Milyen varázslattól? – csodálkozott a király.
- Madarak voltunk – magyarázták a hercegek, és elmondták az egész
történetüket, meg azt, hogy a padon ült a fiatal királyné a két piros almával, s
amikor meglátta őket, mindkettőjük csőrébe tette az almát.
Sárkánykirály végighallgatta a történetet, álmélkodott, majd kijelentette,
hogy azt a lányt vagy menyecskét, akárki legyen, ő is szívesen feleségül venné.
Egyezzenek hát meg abban, hogy titokban több sót tesznek majd az ételébe, s
akit felszólít, hogy igyon az egészségére, az nyerje el a kezét.
Darukirály és Hattyúkirály megörült a tervnek, mert így legalább eldől
végre – gondolták -, hogy kettejük közül melyiküket választja a fiatal királyné.
Eszükbe sem jutott, hogy az idegen királyt is felszólíthatja a koccintásra.
Leültek ebédelni, és nemsokára felkiáltott a fiatal királyné:
- Jaj, de el van sózva ez a leves!
Majd halkan így szólt:

Ül mellettem Hattyúkirály,
Darukirály váltig kínál,
Sárkánykirály, velem igyál!
Sárkánykirálynak több sem kellett, felkapta az ezüstserleget, ivott a
királyné egészségére. A másik kettő elszontyolodott, de azért ők is ittak az
egészségükre, bár nem tetszett nekik, hogy így fordult a dolog. Sárkánykirály

most már elbeszélte, hogyan váltotta meg őt is annak idején a fiatal királyné, s
mi történt azután, hogy ő elment a csatába.
- Ha ezt előbb mondod, átengedtük volna neked – felelték a hercegek -, s
nem lett volna szükség a próbára.
- Köszönöm nektek – mondta Sárkánykirály -, de hiszen nem tudhattam
biztosan, hogy engem választ-e a történtek után a feleségem.
Ettek-ittak, vidáman töltötték az estét, majd Sárkánykirály hazavitte a
feleségét a palotába, ahol már várta őket a két gyerek. Hattyúkirály megtartotta
az erdei várkastélyt, és feleségül vett egy hercegkisasszonyt. Darukirály pedig
elment egy másik országba, és ott házasodott meg. Sárkánykirály és a fiatal
királyné boldogan élt ettől fogva, sok-sok gyerekük született, s népük híven
szerette őket. Mikor utoljára náluk jártam, lyukas rocskából kínáltak
tyúklevessel.

dán