Egy napon az Élet vándorútra kelt a világon. Csak ment, mendegélt, míg egy emberhez nem ért. Annyira meg volt annak duzzadva az egész teste, hogy mozdulni is alig tudott. — Ki vagy te? — kérdezte az ember. — Én vagyok az Élet. — Ha te vagy az Élet, akkor talán meg tudsz engem gyógyítani — mondta a beteg. — Meggyógyítalak — felelte az Élet —, de tudom, hogy hamarosan elfelejtesz engem és a betegségedet is. — Hogy felejthetném el! — kiáltotta a férfi. — Rendben. Hét év múlva újra eljövök. Akkor majd meglátjuk — válaszolta az Élet. Megszórta a beteget az út porával. A férfi rögtön meggyógyult. Az Élet tovább ment és találkozott egy leprással. — Ki vagy te? — kérdezte a férfi. — Én vagyok az Élet. — Az Élet? Akkor igazán meggyógyíthatnál. — Megtehetem — felelte az Élet —, de tudom, hogy hamarosan elfelejtesz engem és a betegségedet is. — Hogyan felejthetném el! — sopánkodott a férfi. — Rendben. Hét év múlva újra eljövök. Akkor majd meglátjuk — válaszolta az Élet. Megszórta...
Elkezdtem meséket olvasni. Gyerekként is szerettem olvasni, manapság pedig a népmese varázsol el. A mesék gyerekeknek és felnőttnek is szólnak, minden élethelyzetre megvan az odavaló, a megoldó. El kell menni érte a sűrű sötét erdőbe, meg kell küzdeni a 7 fejű sárkánnyal. Ha úgy alakul, a táltos paripa is segít, vagy a bölcs öregasszony. Az olvasás szóról szóra, az élő szavas mesélés képről képre történik. Igyekszem felnőni, mesélővé. Az elsőtől nagyon féltem, de túl vagyok a tűzkeresztségen.