A nap forrón tűzött. A föld cserepes volt a szárazságtól. Sok-sok hónapja nem esett már, ezért élelem sem volt. Az állatok éheztek. Oroszlán, az állatok királya összehívta lesoványodott és kimerült barátait egy magas, vaskos törzsű fa árnyas lombja alá. - A legenda szerint ez egy bűvös fa – kezdte mennydörgő hangján –, és bőségesen elláthat bennünket élelemmel, ha kimondjuk a titkos nevét. Csakhogy ezt a nevet nem ismeri más, csak az az öregember, aki a hegy tetején él. - Akkor menjünk fel hozzá minél hamarabb – trombitált Elefánt –, még mielőtt mindnyájan éhen pusztulunk! - Én felmegyek – jelentette ki Teknőc csöndesen, mire minden szem rá szegeződött. - Nem beszélj ostobaságokat! – bődült el Oroszlán. – Ítéletnapig se érnél vissza! Nem, nem. Nyulat küldjük fel az öreghez, ő mindnyájunknál hamarabb megjárja! Nyúl felkaptatott hát a hegyoldalon. Olyan gyorsan szaladt, hogy hosszú fülei egészen a fejéhez lapultak. Futott, nyargalt és száguldott, s nem sokkal később már szemtől sze...
Elkezdtem meséket olvasni. Gyerekként is szerettem olvasni, manapság pedig a népmese varázsol el. A mesék gyerekeknek és felnőttnek is szólnak, minden élethelyzetre megvan az odavaló, a megoldó. El kell menni érte a sűrű sötét erdőbe, meg kell küzdeni a 7 fejű sárkánnyal. Ha úgy alakul, a táltos paripa is segít, vagy a bölcs öregasszony. Az olvasás szóról szóra, az élő szavas mesélés képről képre történik. Igyekszem felnőni, mesélővé. Az elsőtől nagyon féltem, de túl vagyok a tűzkeresztségen.