Volt valaha a tenger partján egy nagy, sötét ország. Abban az országban nem sütött nap, lakói soha nem láttak napvilágot. Fekete felleg borult ott a földre, s ettől olyan sötétség támadt, hogy az emberek alig-alig látták egymást. Úgy is hívták: a Sötétség Országa. Lakóit pedig kunyhólakoknak nevezték, mert házuk nem volt, rozoga kunyhókban laktak. A kunyhókat vesszőből fonták, hánccsal borították, mohával fedték, így aztán nem csoda, hogy a gonosz szél egyre betolakodott a réseken. Nagy nyomorúságban éltek az emberek a Sötétség Országában. Ámde a Sötétség Országának közepén kerek hegy emelkedett. A kerek hegyen sok-sok fa nőtt, egész erdőre való. Az erdő közepén nagy gerendaház állt. A házban meleg volt és minden földi jó. Szobáiban hetven fekete testvér lakott. Csak nekik volt a Sötétség Országában gerendaházuk. A ház körül karókerítés, a mögött százezer iramszarvas legelészett. A fekete testvérek nem fogták munkába az iramszarvasokat, de a kunyhólakóknak sem adtak bel...
Elkezdtem meséket olvasni. Gyerekként is szerettem olvasni, manapság pedig a népmese varázsol el. A mesék gyerekeknek és felnőttnek is szólnak, minden élethelyzetre megvan az odavaló, a megoldó. El kell menni érte a sűrű sötét erdőbe, meg kell küzdeni a 7 fejű sárkánnyal. Ha úgy alakul, a táltos paripa is segít, vagy a bölcs öregasszony. Az olvasás szóról szóra, az élő szavas mesélés képről képre történik. Igyekszem felnőni, mesélővé. Az elsőtől nagyon féltem, de túl vagyok a tűzkeresztségen.