Volt egyszer egy öreg király, s annak három szép leánya. A fél lába már koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három leányát férjhez adni. Hiszen az nem is lett volna nehéz, mert három országa volt, mind a három leányára jutott hát egy-egy ország. Hanem amiképpen nincs három egyforma alma, azonképpen a három ország sem volt egyforma. Azt mondta hát egyszer a király a leányainak, hogy annak adja a legszebbik országát, amelyik őt a legjobban szereti. Sorba kérdezte a leányokat, kezdette a legidősebbiken: - Felelj nekem, édes leányom, hogy szeretsz engem? - Mint a galamb a tiszta búzát - mondá a leány. - Hát te, édes lányom? - kérdezte a középsőt. - Én úgy, édesapám, mint forró meleg nyárban a szellőt. - Na, most téged kérdezlek - fordult a legkisebbikhez -, mondjad, hogy szeretsz? - Úgy, édesapám, ahogy az emberek a sót! - felelt a kicsi királykisasszony. - Mit beszélsz, te haszontalan lélek - förmedt rá a király -, kitakarodj az udvaromból, de még az országomból is! Ne is ...
Elkezdtem meséket olvasni. Gyerekként is szerettem olvasni, manapság pedig a népmese varázsol el. A mesék gyerekeknek és felnőttnek is szólnak, minden élethelyzetre megvan az odavaló, a megoldó. El kell menni érte a sűrű sötét erdőbe, meg kell küzdeni a 7 fejű sárkánnyal. Ha úgy alakul, a táltos paripa is segít, vagy a bölcs öregasszony. Az olvasás szóról szóra, az élő szavas mesélés képről képre történik. Igyekszem felnőni, mesélővé. Az elsőtől nagyon féltem, de túl vagyok a tűzkeresztségen.