A szép Katarina története

Volt egyszer egy igen-igen gazdag kereskedő, aki még a királynál is
gazdagabb volt, s annak egyetlen leánya, akinek Katarina volt a neve, s ki
szebb volt a napnál.
Egyszer, amint Katarina a szobájában ült, hirtelen felnyílt az ajtó, s szép
magas asszony lépett be, kinek egy kis kerék volt a kezében.
- Katarina - szólt a szép asszony -, mikor akarod élvezni az életedet, ifjú
vagy öreg korodban?
Katarina csak nézte, nézte a szép asszonyt, s úgy megdöbbent a különös
kérdésen, hogy nem tudott felelni rá, s az asszony ismét kérdezte:
- Katarina, mikor akarod élvezni az életedet, ifjú vagy öreg korodban?
Ekkor már egy kissé magához tért Katarina, s gondolta magában: ha azt
mondom, fiatal koromban, akkor majd öreg koromban kell szenvednem.
Már csak inkább öreg koromban legyen nyugodalmas életem, most meg
legyen úgy, ahogy a jó Isten akarja. Azt mondta hát a szép asszonynak.
- Öreg koromban.
- Teljesedik a kívánságod - mondta a szép asszony, azzal egyszer
megfordította a kis kereket, s eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.
Vajon ki volt ez a szép magas asszony? Nem volt az senki más, mint
Katarinának a sorsa.
Egy-két nap múlva Katarina édesapjának hírül hozták, hogy a tengeren
néhány hajója elsüllyedt. Aztán ismét egy-két nap múlva jött a hír, hogy
most még több hajója süllyedt el, s alig telt el egy hónap, minden
vagyonát elvesztette. És még egy hónap sem telt el azután, Katarina apja
meghalt nagy bánatában.
Egyedül maradott szegény Katarina a világon, csak egy fillérje sem volt,
sem senki, aki magához fogadja. Gondolta magában, elmegy más
városba, ott szolgálatot keres, s csakugyan el is ment. Amint ment az
utcán nagy búsan, meglátta egy úriasszony, aki az ablakban könyökölt, s
megszólította:
- Hová mégy egyedül, te szép leány?
- Ó, nemes hölgy - felelt Katarina -, szolgálatot keresek. Nem fogadhatna
fel?

Az úriasszony mindjárt felfogadta Katarinát, s ahogy teltek-múltak a
napok, mindjobban megszerette, mert Katarina szorgalmas is volt,
hűséges is volt.
Egyszer egy este azt mondja asszonya Katarinának:
- Katarina, sétálni megyek, s az ajtót rád zárom, nehogy valami bajod
essen.
- Jól van, asszonyom - mondotta Katarina, s mikor elment az asszonya,
leült s fonni kezdett. De alig perdült egyet-kettőt az orsó, hirtelen kinyílt
az ajtó, s belépett az a szép magas asszony, az ő sorsa.
- Úgy - kiáltott rá -, hát itt vagy? S azt hiszed, hogy békében hagylak?
Azzal nagy hirtelen feltörte az összes szekrényeket, kidobálta belőlük a
drága szép ruhákat, azokat mind diribdarabba szaggatta.
- Ó, istenem, istenem - szólt Katarina -, mi lesz velem, ha hazajő az
asszonyom. Megöl, bizonyosan megöl.
Szörnyű nagy félelmében világgá ment, ám az a szép magas asszony,
amint Katarina elszaladt, szépen visszavarázsolta a széttépett holmikat, s
visszarakta a helyükre, bizony nem látszott meg azokon, hogy valaki még
csak hozzájuk is ért volna. Mikor aztán hazajött az asszony, kereste
Katarinát, s nem tudta elgondolni, hová tűnhetett. Első pillanatban azt
hitte, hogy tán ellopott egy s mást, de semmi sem hiányzott, Katarina
pedig nem jött vissza, hanem meg sem állott, míg más városba nem ért.
Amint ment nagy búsan az utcán, ismét megszólította egy úriasszony, ki
az ablakban könyökölt:
- Hová mégy, te szép leány?
- Ó, nemes hölgy, szegény leány vagyok, szolgálatot keresek, nem
fogadhatna-e fel?
Az asszony mindjárt felfogadta, s szegény Katarina azt hitte, most már
békében élhet itt, de hajh, alig telt el egy-két nap, mikor az asszonya
sétálni ment, hirtelen kinyílt az ajtó, s ott állott előtte a szép magas
asszony, s szörnyű haraggal kiáltott rá:
- Úgy? Most meg itt vagy? Talán bizony azt hiszed, hogy elrejtőzhetsz
előlem?
Azzal feltörte itt is a szekrényeket, szétszaggatta a drága finom ruhákat,
szegény Katarina meg nagy félelmében világgá szaladott. De a szép
asszony itt is visszavarázsolta a széttépett ruhákat, s visszarakott minden
darabot a maga helyére.

Hét teljes esztendeig volt ilyen Katarina élete, folyton menekült egyik
városból a másikba, de akárhová ment, az a szép magas asszony
mindenütt megtalálta s elüldözte. Aztán, mikor a hét esztendő eltelt, úgy
látszott, mintha az a szép magas asszony békén hagyná. Akkor
elszegődött egy úriasszonyhoz, ki előre megmondta, hogy igen terhes lesz
a szolgálata, hát csak úgy vállalkozzék rá, ha bízik az erejében.
- Mindent vállalok én - mondotta Katarina. - Mi lesz a dolgom?
- Látod azt a magas hegyet? Ennek a hegynek a tetejére mindennap ki
kell vinned egy targonca frissen sült kenyeret, s ott hangosan kell
kiáltanod háromszor egymásután: Ó, úrnőm sorsa!, Ó, úrnőm sorsa!, Ó,
úrnőm sorsa!. akkor megjelenik az én sorsom egy szép asszony képében,
s te átadod neki a kenyereket.
- Szívesen vállalom - mondotta Katarina.
Három esztendeig lakott Katarina ennél az úriasszonynál, s minden áldott
nap vitte targoncán a frissen sült kenyereket, s kiáltott háromszor: O,
úrnőm sorsa! - akkor megjelent egy szép magas asszony, s átvette tőle a
kenyereket. Haj, de közben sokat sírt szegény Katarina, hogyne sírt volna,
mikor eszébe jutott, hogy ő milyen gazdag leány volt, s most szegény
szolgálónak kell lennie. Egyszer aztán megkérdezte az asszonya:
- Katarina, miért sírsz te olyan sokat?
Katarina erre elmondta az ő történetét, az asszonya meg mondta neki:
- Tudod mit, Katarina? Ha holnap felmégy a hegyre, kérd meg az én
sorsomat, szóljon a te sorsodnak, beszéljen a szívére, hogy elégelje meg
a te sok s nagy szenvedéseidet.
Katarina megfogadta az asszony tanácsát, s másnap, mikor felment a
hegyre, elpanaszolta az asszonya sorsának az ő szomorú életét. Sírva
kérte: Ó, úrnőm sorsa, kérd meg az én sorsomat, ne üldözzön többé.
Felelt a sors:
- Ó, te szegény leány, a te sorsod szívét hét fátyol fedi, nehezen hallja
meg a kérést. De csak jöjj el holnap, aztán hozzávezetlek.
Katarina hazament, az asszonya sorsa pedig tüstént felkereste a Katarina
sorsát, s mondta neki:
- Kedves testvér, miért üldözöd még mindig a szegény Katarinát? Engedd
meg már, hogy virradjon fel az ő napja is.

- Jól van - mondotta Katarina sorsa -, holnap vezesd hozzám, adok neki
valamit, az majd segít rajta.
Másnap aztán Katarinát az asszony sorsa elvezette az ő sorsához, az
pedig adott neki egy gomolya selymet, s mondta neki:
- Őrizd meg jól, ennek még hasznát veszed.
Azzal hazament Katarina, s mondta az asszonyának.
- Íme, asszonyom, nézze, mit adott az én sorsom. Egy gomolya selyem.
Mit csináljak ezzel? Hisz alig ér valamit.
- Csak őrizd meg - mondta az asszony -, ki tudja, mi hasznát veszed.
Telt-múlt az idő, s történt, hogy a fiatal király házasodni készült, s
mindenféle szebbnél szebb, drágábbnál drágább ruhákat varratott
magának. Hanem, amikor a szabó belefogott egy gyönyörű selyemruhába,
sehol sem talált ahhoz a selyemhez való selyemcérnát, ugyanolyan színűt.
Jelentette ezt a szabó a királynak, az meg kihirdette az egész országban,
hogy akinek ilyen meg ilyen cérnája van, vigye az udvarába, s megveszi
jó áron.
- Katarina - mondotta az asszonya -, vidd a selyemcérnát a király
udvarába, mert éppen olyat keres a király, amilyen a tied. Majd meglátod,
szép ajándékot kapsz te azért.
Fölvette Katarina a legjobbik ruháját, ment a király udvarába, egyenesen
a király színe elé, aki, amikor meglátta, ugyancsak ámult-bámult, mert
már sok szép leányt látott, de Katarinához hasonlatos szépet soha.
- Felséges királyom - mondta Katarina -, ihol, hoztam egy gomolya
selyemcérnát, olyat, amilyent kerestet.
Hej, örült a király, s mindjárt hívatta az udvarmestert, kérdezte, mit
fizessenek ezért a szép selyemért.
Nosza, mindjárt hozták az aranymérőt, rátették egyik serpenyőjére a
selymet, a másikra meg rakosgatták az aranyat, de bár raktak rá jó nagy
halommal, nem tudta lebillenteni a selymet. Akkor behoztak egy nagy-
nagy mérőt, s rárakták, ami aranya, ezüstje, gyémántja volt a királynak,
de bizony a selyem serpenyője meg sem billent.
- Tegyétek rá a koronát is! - kiáltott a király.
Nosza, rátették a koronát, s hát most éppen egyformán állott a két
serpenyő.

- Hol kaptad ezt a selymet? - kérdezte a király.
- Felséges királyom - felelt Katarina -, az asszonyom ajándékozta nekem.
- Nem, az nem lehet - kiáltott a király. - Mondd a való igazságot, különben
fejedet vétetem.
Mit tehetett szegény Katarina, megmondotta az igazat, s elmondta.
Volt a király udvarában egy bölcs asszony, aki jelen volt, s hallotta
Katarina elbeszélését. Ez azt mondta Katarinának:
- Katarina, te sokat szenvedtél, de most majd jó napokat fogsz látni.
Merthogy a selyemcérnádat csak a király koronája tudta lehúzni, meglásd,
hogy királyné lesz belőled.
- Bizony királyné - mondotta a király -, mert katarina lesz az én feleségem
és senki más.
Bezzeg hogy úgy is lett, a király feleségül vette Katarinát, s attól kezdve
boldog volt. Még ma is él, ha meg nem halt.

Szíciliai mese

Átdolgozta: Benedek Elek