A KÍGYÓ MEG A HAL

A kígyó cimboraságot fogadott a hallal.
– Húgocskám – mondja a kígyó a halnak –, végy fel a hátadra, és vigyél el csónakázni a
tengeren.
– Szívesen – felelte a hal –, ülj fel a hátamra, majd viszlek, hadd lásd, milyen a mi tengerünk.
A kígyó a hal köré csavarodott, s elúsztak a tengeren. Alig úsztak valamicskét, mikor a kígyó
megharapta a hal hátát.
– Nővérkém, miért harapsz engem? – kérdezte a hal.
– Ó, csak véletlenül – felelte a kígyó.
Megint úsztak egy ideig, s a kígyó ismét belemart a hal hátába.
– Nővérkém, miért harapdálsz engem? – kérdezte a hal.
– A napfény megzavarta a fejemet – felelte a kígyó.
Ismét úsztak egy ideig, s a kígyó megint megharapta a halat.
– Nővérkém, miért harapdálsz engem folyton?
– Ez a szokásom – felelte a kígyó.
– Hát nekem is van egy szokásom – felelte a hal, s jó mélyen lebukott a víz alá a tengerbe.
A kígyó fuldokolni kezdett s elmerült.
– Ilyen az én szokásom! – mondta a hal.