mesezsák

E gyszer volt, nem is nagyon régen, nem is a világvégén, hanem itt, ebben a mi görbe országunkban, volt egy király, de nem akármilyen király ám, hanem jóságos is, igazságos is. Aztán ez a király egyszer igen megbetegedett. Nagy bánat emésztette. Az lehetett a baja, hogy mindenhonnan csak panaszt hallott: nem elég fehér a kenyér az uraknak, nem elég puha az ágy a katonáknak, nem terem eleget a föld a parasztoknak. Gondolta, útra kél, elindul, s addig megy, amíg meg nem gyógyul. De a felesége azt mondta neki, hogy addig ő bizony el nem engedi, amíg meg nem hallgatják, mit mond a mindentudó bölcs öregasszony a király bajáról. Azt mondja a király: – No, jól van, hívjátok elő azt az asszonyt. Hadd hallom, mit mond! Jött is rögtön az asszony, mert ott lakott a várban, hiszen ő dajkálta, ő nevelte a királyt az öccsével együtt, amíg embernyi ember nem lett belőlük. Mikor meglátta a király az asszonyt, el is mosolyodott. Már ennek is megörültek az udvarbéliek, mert jó ideje nem látták ...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyulacska. Ennek a nyulacskának volt egy szépen szóló harangocskája. Egyszer a nyulacska elment az erdő szélére, lefeküdt egy bokor tövébe, és a bokorra felakasztotta a harangocskáját. Reggel, mikor felébredt, a bokrot sehol sem látta, hanem egy nagy fát látott helyette. Felnézett reá, és látta, hogy a harangocskája a fán van. Kérte a fát, hogy adja vissza a harangocskáját, de a fa nem adta vissza. Ekkor a nyulacska elment a fejszéhez, és kérte, hogy a fát vágja ki, hogy a fa adja vissza a szépen szóló harangocskát. De a fejsze nem vágta ki a fát. Most a nyulacska elment a köszörűkőhöz, hogy fenje meg a fejszét, hogy a fejsze vágja ki a fát, hogy a fa adja vissza a harangocskát. De a köszörűkő nem fente meg a fejszét.   Ekkor a nyulacska elment a vízhez, hogy hajtsa a köszörűt, hogy a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De a víz nem hajtotta a köszörűt.   Ekkor a nyulacska elment ...

Mesét mondok nektek a nyulacskáról meg a harangocskáról. Volt egyszer egy nyulacska s annak egy szépen szóló harangocskája. Megy, mendegél ez a nyulacska az erdőben; addig ment, mendegélt, hogy erősen elfáradt, s lefeküdt egy bokor alá. Amint lefekszik, gondolja magában: "Jaj, istenkém, még el találok aludni, s valaki majd ellopja az én szépen szóló harangocskámat!" Leveszi a harangocskát a nyakáról, fölakasztja a bokornak egy belső ágára, aztán szépen visszafekszik a bokor tövébe, s elalszik. Alszik, alszik a nyulacska, s hát, amikor fölébred, nézi, nézi a bokrot: volt bokor, nincs bokor. A kicsi bokorból olyan magas fa lett, amíg aludt, hogy alig látott a tetejébe. De jó, hogy oda fellátott, mert éppen ott lógott a fának a legfelső ágán - a szépen szóló harangocska. Felszól a nyulacska: - Hallod-e, te szépen szóló harangocska, gyere le! - Nem megyek én! Minek tettél a bokor ágára? Megharagszik a nyulacska, mondja a fának: - Fa! Add ide az én szépen szóló h...

Egyszer a burkus király meglátogatta Mátyás királyt. Mint pajtások köszöntötték egymást, azután azt mondta a burkus király: - Azt hallottam, hogy magának aranyszőrű báránya van. - Igaz - mondja Mátyás -, van nekem a juhaim között egy aranyszőrű bárányom, meg van egy olyan juhászom is, aki sohasem hazudik. Mondja erre a burkus király: - Én megmutatom, hogy mégis hazudik! - De - feleli Mátyás király - nem hazudik az, olyan aztán nincs! - Majd megmutatom én! Megcsalom úgy, hogy muszáj neki hazudnia! - Fogadok akármibe, hogy nem hazudik - mondja Mátyás király. - Fele országomat odaadom, hogyha elveszítem a fogadást. - Én meg odaadom a fele országomat akkor, ha nem hazudik! - mondja végül a burkus király. Kezet fognak, azzal jóéjszakát mondanak, és ki-ki megy szállására. Ott a burkus király felöltözik a parasztruhába, és rögtön kimegy a tanyára a juhászhoz. Köszönti, mire az visszaköszön. - Isten hozta, király uram! - Honnan ismersz te engemet? - Megismerem a szaván, hogy ma...

Volt egyszer egy öreg király, s annak három szép leánya. A fél lába már koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három leányát férjhez adni. Hiszen az nem is lett volna nehéz, mert három országa volt, mind a három leányára jutott hát egy-egy ország. Hanem amiképpen nincs három egyforma alma, azonképpen a három ország sem volt egyforma. Azt mondta hát egyszer a király a leányainak, hogy annak adja a legszebbik országát, amelyik őt a legjobban szereti. Sorba kérdezte a leányokat, kezdette a legidősebbiken: - Felelj nekem, édes leányom, hogy szeretsz engem? - Mint a galamb a tiszta búzát - mondá a leány. - Hát te, édes lányom? - kérdezte a középsőt. - Én úgy, édesapám, mint forró meleg nyárban a szellőt. - Na, most téged kérdezlek - fordult a legkisebbikhez -, mondjad, hogy szeretsz? - Úgy, édesapám, ahogy az emberek a sót! - felelt a kicsi királykisasszony. - Mit beszélsz, te haszontalan lélek - förmedt rá a király -, kitakarodj az udvaromból, de még az országomból is! Ne is ...

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy öreg király, s annak egy szépséges szép leánya. Akadt is a királykisasszonynak kérője, nem egy, de tizenkettő is. Hanem az öreg király egyhez sem adta, mert egy éjjel valami csudálatos álmot látott, azt elébb meg akarta fejtetni az ország bölcs embereivel. Az volt a király álma, hogy a leánya két korsó vizet kiöntött a földre, az a víz elkezdett áradni, s olyan nagyra áradott, mint a tenger; elborította az ő országát, de nemcsak azt, elborította az egész világot. Reggel, amint felkelt a király, összehívatta mind az ország bölcseit, a jövendőmondókat, az álomfejtőket, s elmondotta nekik az álmát. Összeültek a bölcsek, s nagy tanakodás után meg is fejtették az álmát a királynak. Azt mondták, hogy az a két korsó víz két vitéz fiút jelent, s azzal a két vitéz fiúval a királykisasszonyt áldja meg az Isten. A kiöntött víz áradása a két fiú vitézségét jelenti, s az a szörnyű nagy áradás az...

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren is túl, de még az üveghegyeken is egy sánta arasszal túl, volt egyszer egy király s annak két fia. Az idõsebbik fiú, ahogy egy kicsit fölcseperedett, s kiserkedett a bajusza, feleségül vett egy szép királykisasszonyt, de a kisebbiket hiába biztatta az édesapja, azt mondta, hogy õ addig meg nem házasodik, míg kerek e világon a legszebb királykisasszonyt meg nem találja. —No, azt keresheted — mondta a bátyja —, mert a legszebb királykisasszonyt én vettem feleségül. —Hiszen szép a feleséged — mondotta a királyfi —, de nem hiszem, hogy még szebb ne volna ezen a világon. Hallja ezt a beszédet a kisebbik fiú fölnevelõ dajkája, s amikor az idõsebbik királyfi továbbment, azt mondta a kicsi királyfinak: —Bizony jól mondottad, hogy van ezen a világon a bátyád feleségénél szebb királykisasszony. Csakhogy sem a bátyád, sem a felesége nem árulják el neked, mert az a világszép királykisasszony a te bátyád fe...